Szilfa-líra kávéház
Ajánló, A. Túri Zsuzsa ’’Fantomfájdalom” című kötetéhez
Írta: Tóth Gyula
Fantomfájdalom: mi jut eszébe elsőre a potenciális olvasónak erről a címről?
Aki tisztában van a szó jelentésével, egy amputált emberi torzót vízionál maga elé.
Nem áll messze a kötet dimenziójától. Egy elveszített –cukorbeteg- anya képe forr itt eggyé a levágott végtag, az elengedés és az elkerülhetetlen halál során. Mintegy szimbolikussá, (de még inkább metaforikussá) emelkedik a kép, az édesanya elvesztése fantomfájdalmat idéz elő szerző lelkében: az fáj, ami már nincs.
A. Túri Zsuzsa kötete merész, bátor, szókimondó, megható, szívbe markoló és fájdalmas írás az anya-lánya (szülő-gyermek) diszfunkcionális kapcsolatáról, arról, hogy miként lehet elengedni -ha egyáltalán el lehet valaha is – egy szülőt, akivel még lezáratlan dolgaink vannak, kibeszéletlen traumáink. Lehetséges-e a megbocsájtás, meg lehet-e érteni a mozgatórugókat, melyek eltávolodást eredményezhetnek a legerősebb emberi kötelék ellenére is. Kell-e segítséget kérni a külvilágtól a feldolgozás folyamatában? A kötet minderre választ ad.
A legszembeötlőbb számomra a leplezetlen őszintesége, néhol tabudöntögető nyíltsága, a „Halottról jól, vagy semmit!” elv mentén. Ehhez komoly önismeret és hatalmas lelki erő szükséges, ami az igazán kiváló írók ismérve. Ahhoz, hogy ilyen szinten ’’hajlandó” legyen megnyílni egy alkotó, képes legyen beszélni a vele megtörtént dolgokról, fel nem dolgozott traumákról, kell egyfajta ’’kíméletlen” igazságkeresés is, ami felülírja a szemérem sokszor álságos világát. Viszont A. Túri Zsuzsánál ez sosem öncélú és sosem közönséges, hanem elemi erővel ható eszköztár, mintegy ráébreszti az olvasót az emberi élet kendőzetlen valóságára, az emberi gyarlóság levetkőzhetetlen tényére.
Szinte letehetetlen olvasmány. Olyan erővel ragadja meg az olvasó képzeletét és emocionális entitását, hogy az elolvasása után is hatása alá von, nem enged, gondolkodásra késztet, önkéntelenül is azonosulni hívja az elmét, elkerülhetetlen az analogizáló összegzés.
Egy másik momentum a megbocsájtásra való hajlandóság, ami kimondatlanul is erősen végigkíséri az egész kötetet. A nevelőapa pejoratív alakja, aki miatt az édesanya 30 évig hideg és távolságtartó volt, mint az Alpok hegyvonulata, aki mégis olyan volt, mit a tenger:
“hatalmas hullámokat, hajókat hordott a hátán” – műveltségével, nőies bájával, talpraesettségével igazán nem lehetett nem szeretni.
Felvillannak a kötetben a gyermekkor önfeledt évei, a zabolátlan ’’Zsuzsika” kíváncsisága, az életre való rácsodálkozás, a fára mászás, a verekedések, a megilletődött találkozás Weöres Sándorral, a már korán megmutatkozó tehetsége az irodalomhoz : verseket mond, tanul meg kívülről, bár az ünnepségeken elmondása szerint felsül. Megjelenik a vidéki Magyarország képe is, az anyai ági rokonok cinkotai ’’eredetregéje”, a templomba járó, gazdálkodó kisemberek egyszerű, de annál őszintébb életvitele. Ezzel szöges ellentétben a színházba járás szokása, az anya kultúrára való igénye, mely kivetül a gyermek személyiségfejlődésére.
Egy zaklatás soha el nem feledhető tüskéje… A halott édesanya egyre távolodó képe ; egykeként, mikor minden egy emberre szakad: testben, lélekben, mentálisan, érzelmileg, anyagilag, minden értelemben. És a közömbös környezet…
CAFÉ MORTEL: beszéljünk arról, ami felfoghatatlan, ami feldolgozhatatlan, ami kibeszélhetetlen. Marad a gyász, a szeretet és az emlékezet.
Amit még fontosnak érzek, kitérni a kötet szerkezeti felépítésére és stílusjegyeire.
A prózai leíró részek és verses betétek szabálytalanul váltogatják egymást, ami feszültséget generál a befogadóban, próbál – és nem is sikertelenül – az érzelmekre hatni. A leíró részek közvetlenek, őszinték, tabudöntögetők, néhol groteszkek, konfrontatívak, megdöbbentők, érzelmesek, és meghatók. Remek, lendületes prozódiával megírt alkotás. A lírai részek költői eszközei és méginkább költői képei példaértékűek! Elképesztő, micsoda játszi könnyedséggel képes a szerző olyan eredeti analógiákat, paradoxonokat, metaforákat előrántani, amik elemi erővel hatnak az olvasóra.
Éjszaka.
Felefelé mászom a sötétség falán.
Nem tudok aludni. Vagy csak félig.
Amikor már majdnem elérem a Holdat,
valaki felnevet.
Rajtam nevet.
Kinevet.
Nyúlnék a csillagok után.
Egy hete beszéltem utoljára Anyuval.
Nem tudok sírni.
Nekem is FÁJ, AMI NINCS.
A. Túri Zsuzsa nemcsak egy kegyeleti memento-kötetet alkotott a Fantomfájdalommal, hanem egy olyan mélylélektani írást, amely segítséget nyújthat más embereknek is a halállal való szembenézésben, az elmúlás elfogadásában, a megbocsájtás és a szeretet erejébe vetett hit segítségével.
Csak ajánlani tudom minden kedves olvasóknak!
